Este tízig tolom. És onnan még haza. Másnap pedig újra iroda. De nem sírok, csak csinálom. Nekem nem megy máshogy. Kell a pénz. Mert 29 évesen nekem is vannak álmaim.

Pénz lett. Nagy cég is lett. Meg ismertség. Nem dolgozom napi 14 órát, csak mondjuk 10-et. De megérte ez az egész?

A reggeli kávé még az asztalon. Berohan. Azonnal kell. Habár tegnapra jobb lett volna. Szerinte ez vicces. Szerintem nem az.

Úgy érzem, hogy ez a tíz év rám rakott valami különös terhet. Amitől minél jobban akarok megszabadulni, annál erősebben jön vissza nap mint nap.